
Az ifjúsági válogatott keretbe való bekerülés minden versenyző, klubja és edzője számára megtiszteltetés. A válogatott versenyzők képviselhetik országunkat, nemzeti színeinket a különböző világversenyeken és egyéb nemzetközi versenyeken. Az olimpiai részvétellel olyan lehetőségek tárulnak a válogatottba került versenyzők elé, amely minden sportoló legnagyobb álma. A válogatottba az arra méltó versenyzőket a szövetségi kapitány és a keretedző hívja meg másrészt a klubedző, tehet javaslatot az általa tehetségesnek és a feltételeknek megfelelő versenyző beválogatására. A válogatott keretbe való bekerülés nem jelenti azt, hogy a versenyző automatikusan bármely utazó csapat tagja lenne.
A nevelőedző, a válogatott edző és a szövetségi kapitány feladata, hogy a versenyző figyelmét felhívja a válogatott tagsággal járó kötelezettségekre.
A versenyző feladat tudása legjavát nyújtani és a nemzeti színeket sportemberhez méltó magatartással képviselni.
A keretbe kerülés feltételei:
- magyar állampolgárság
- betöltött 14. életév és a világverseny évében még be nem töltött 18. életév
- MTKDSZ által elfogadott klub leigazolt tagja, legyen
- klubedző, illetve a szakosztályvezető ajánlása
- keretedzéseken és a válogatott táborokon való részvétel
- kijelölt orvosi vizsgálatokon, teszteken való részvétel
- a szövetségi kapitány és a keretedző által megjelölt plusz munkák előírás szerinti végrehajtása
- sportemberhez méltó magatartás, sportszerű viselkedés és életmód
A pontszerzés szabályai:
- csak és kizárólag WTF. taekwondo versenyeken lehet minősítő pontot
- szerezni(WTF/ETU/MTKDSZ által elismert verseny)
- kizárólag a küzdelemben elért eredmények számítanak
- ha egy versenyző úgy nyer mérkőzést, versenyt, érmet vagy minősítő pontot érő helyet bármilyen versenyen, hogy csak egy küzdelme volt és azon veszített, nem vehető figyelembe a pontozásnál. Azon a mérkőzésen elért eredmény, ahol az ellenfél nem jelenik meg, vagy sérülés miatt nem tud kiállni, nem számítható bele a pontozásba.
- azon a versenyen, ahol nem döntik el az V-VIII. hely sorsát, minden V-VIII. helyezését elérő versenyző a hatodik helyért járó pontszámot kapja.
Versenyek felsorolása:
- Olimpia
- Világbajnokság
- Európabajnokság
- Kvalifikációs versenyek
- "A" kategóriás nemzetközi versenyek ("A" kategóriás versenynek számít az a verseny, amit a nemzetközi szövetség "A" kategóriásnak jelölt vagy legalább 10 ország válogatott versenyzői indulnak és legalább 20 ország versenyzői, vesznek részt rajta.)
- "B" kategóriás nemzetközi versenyek ("B" kategóriás versenynek számít az a verseny amelyen legalább 5 ország válogatott versenyzői indulnak és legalább 10 ország versenyzői, vesznek részt rajta.)
- I. oszt. Magyar Bajnokság
- Egyéb verseny, amelyen két vagy több nemzet versenyzői vesznek részt.(Pl: nyílt Belgrád, Goldstars, Univerzum, Mikulás kup, stb.)
- II. oszt. Magyar Bajnokság
Súlycsoportok:
| Lány: | -42/-44/-46/-49/-52/-55/-59/-63/-68/+68 kg |
| Fiú: | -45/-48/-51/-55/-59/-63/-68/-73/-78/+78 kg |
Kiemelt versenyre-ez évben Európabajnokság-utazó csapat válogatási elvei:
- megfelel a nemzetközi versenykiírásban előírt minden követelménynek
- nemzetközi versenyen érmet vagy minősítő pontot szerzett
- két év folyamatos nemzetközi és hazai eredményes versenyzés
- amennyiben két versenyző között kell eldönteni az indulás jogát elsősorban a minősítő pontok döntenek. Pont azonosság, esetén a versenyek kategóriája, amelyen megszerezték a pontokat és a versenyeken elért helyezések, és érmek döntenek.
Teljes egyezés esetén a két versenyző közötti, megmérkőztetéssel kell eldönteni az indulás jogát. - sportemberhez méltó magatartás, sportszerű viselkedés és életmód
Ponttáblázat:
| Olimpia: | |
| I. helyezés | 100 pont |
| II. helyezés | 80 pont |
| III. helyezés | 60 pont |
| IV. helyezés | 40 pont |
| V-VI. helyezés | 30 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 20 pont |
| Világbajnokság: | |
| I. helyezés | 60 pont |
| II. helyezés | 45 pont |
| III. helyezés | 35 pont |
| V-VIII. helyezés | 20 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 15 pont |
| Európabajnokság: | |
| I. helyezés | 50 pont |
| II. helyezés | 35 pont |
| III. helyezés | 25 pont |
| V-VIII. helyezés | 15 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 7 pont |
| Kvalifikációs versenyek: | |
| I. helyezés | 40 pont |
| II. helyezés | 25 pont |
| III. helyezés | 15 pont |
| V-VIII. helyezés | 10 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 7 pont |
| "A" kategóriás verseny: | |
| I. helyezés | 30 pont |
| II. helyezés | 20 pont |
| III. helyezés | 15 pont |
| V-VIII. helyezés | 5 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 4 pont |
| "B" kategóriás verseny | |
| I. helyezés | 15 pont |
| II. helyezés | 10 pont |
| III. helyezés | 5 pont |
| V-VIII. helyezés | 3 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 2 pont |
| I. oszt. Magyar Bajnokság | |
| I. helyezés | 10 pont |
| II. helyezés | 6 pont |
| III. helyezés | 4 pont |
| V-VIII. helyezés | 2 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 2 pont |
| Egyéb versenyek: | |
| I. helyezés | 7 pont |
| II. helyezés | 4 pont |
| III. helyezés | 2 pont |
| V-VIII. helyezés | 1 pont |
| Minden nyert mérkőzés | 1 pont |
A válogatott keret tagjainak rangsorolása:
A versenyzői rangsort a minősítő pontok összege adja meg. A 2007. évi minősítő pontok fele átkerül a 2008.-as évre. Ezek a pontok lesznek a kiindulási eredmények a 2008.-as évben. A legtöbb pontot elérő versenyző kerül az első helyre legkevesebbet elérő az utolsóra. A rangsor a keretbekerülés feltételei és a világversenyre való válogatás elvei adják meg a világversenyre kvalifikált versenyzők névsorát. Az utazó csapat névsorát a szövetségi kapitány és a keretedző terjeszti fel az elnökség felé, és az hagyja jóvá.
Kiss Tamás


Csatolva találhatja a konferencia programotját!















